Egy döntően vidékies jellegű régió esetében, mint amilyen Székelyföld, létfontosságú kérdés a vidéken élő emberek megélhetési lehetőségeivel foglalkozni, azt kutatni, arra használható modelleket kidolgozni. Az értelmiségi műhelyeknek így fontos feladata lehet a vidéken élő emberek számára a kor kihívásainak leginkább megfelelő gazdálkodási modellek felkutatása és bemutatása, hiszen biztos megélhetés hiányában az emberek elvándorolnak, a régió kiürül.

A székelyföldi REGA Régiókutató Egyesület a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium illetékes államtitkárságának támogatásával egy olyan munkaanyag, kutatási jelentés összeállítását vállalta, amellyel a fent említett kérdésre próbál választ, válaszokat találni. A kutatómunkába az egyesület keretei közt működő két tudományos műhely, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT), valamint a Lámpás Társaság kapcsolódott be.

Az elkészült tanulmány teljes anyaga elérhető az alábbi linken.

TÁMOGATÓK, EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK




Nemzetstratégiai Kutatóintézet
Udvarhelyszéki Kis-és Középvállalkozások Szövetsége
Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság
2018 - REGA Régiókutató Egyesület